Oda kell figyelnünk arra, kinek mit és hogyan mondunk, és mit ígérünk, ugyanis a Merkúr 2012. július 16-án hátráló mozgásba kezd egészen augusztus 7-ig az Oroszlán jegyében. Ebben a 3 hétben általában lelassul vagy megnehezedik a kétirányú kommunikáció, a számítástechnika, mobileszközök a bolondját járathatják velünk , ezért a gondolatolvasásban kell kimagasló teljesítményt nyújtanunk.
A Merkúr az Oroszlánban idealista, és amikor beszél, előad, szenvedélyes. A szenvedélyben most sem lesz hiány, jócskán felforrósodik majd körülöttünk a levegő, hogy mitől, az majd kiderül, mint ahogyan az is, hogy az elképzeléseink kiállják-e a próbatételeket. Erre leginkább az Oroszlán szülöttek készüljenek, a Vízöntők értékes felismerésekre tehetnek szert ez idő alatt, míg a Bikák és Skorpiók jobb, ha odafigyelnek minden részletre. A Merkúr most „visszavonul” pihenni és ez alatt a 3 hét alatt a múltbeli dolgaink, ügyeink kerülnek majd elrendezésre, és a kommunikációért, gondolataink kifejezéseiért felelős Merkúr takarékra teszi magát.
Az emberek gyakrabban veszítik el a türelmüket, mialatt a Merkúr retrográd (hátrál). A Merkúr az intellektust szimbolizálja, és földközeli helyzetében az intellektus működése felerősödik, túl aktív is lehet. Mivel az Oroszlán jegyéhez tartozik az ego is, ezért készüljünk fel az egó erős és önközpontú megnyilvánulásaira. Többen lesznek, akik megmondják a tutit és azt, hogy mit kellene csinálni, köztük azt, hogy melyik spirituális módszer a legjobb és miért. Számoljunk a spirituális egóval is. Onnan lehet ezt felismerni, hogy az egyén nincs összhangban azzal, amit hangoztat, ezoterikusnak vallja magát, és ő az, aki kéretlenül is tudja, mit kellene csinálnia másoknak és mit nem, és mindemellett hajlamos rébuszokban is beszélni, csakhogy a különlegesség látszatát is fenntartsa
Az emberek a retrogárd Merkúr időszaka alatt kevésbé figyelnek oda egymásra. A kommunikáció lelassul, megreked, vagy félreértésekhez vezet, mert a Merkúr a megkülönböztető képességünkért is felel, ami ilyenkor gyengébb. Amikor egy bolygó retrográd, általában a negatív tulajdonságai nyilvánvalóbbak.
A lényeg, hogy ne végezz fontos változást, mert nem fog tudni megvalósulni, és ne dőlj be nagy ígéreteknek se, színészi, drámai alakításoknak. Várd meg, míg előre megy a Merkúr, az a tuti.
Kövesd a Horoszkópelemzés blogot a Facebookon